Tóth István Bikavér 2003
Pár éve érdekes bejegyzés született az egri Tóth Istvánról. A tradicionális pincészet, a hangulat változatlan, ahogy a mainstream sem sodorta magával, nem lett felkapott, igazi szürke eminenciásként meghúzódik a háttérben, pedig orbitális „remek vételű” borai alapján talán több járna neki. Persze, ha igényli Ő ezt...Mindenki Pista bácsija, bátyja (milyen furcsa is ez, hiszen hol van ő még attól) a bejegyzés óta is töretlenül komponálja a tökéletes receptűnek tűnő Bikavéreit és a végtelenül elegáns, ízig-vérig tipikusan egri fajtaborait.
Sokan emlékszünk még szerintem arra a bizonyos ’99-es Bikavérre, ami igazi kultuszborrá vált, nem is olyan régen még nagyon egyben volt…aktuális évjáratként a 2003-as van piacon, ezt kóstoltam, nem először…
2007-ben, még hordóból kóstoltam először ezt a tételt, akkor természetesen még kicsit kusza volt, hiszen nem is sokkal előtte történt meg az összeboronálás, kicsit fémes, egries fűszerességgel. Most újra kóstolva már a töltésnél feltűnő volt a fiatal, kicsi lilába hajló szín…nem ezt szoktuk meg egy majd’ 6 éves bortól, de hát miféle gyors érést is várnánk egy hosszútávfutó borától??? Illata nagyon komplex, meggy, cseresznye, keleti fűszerek (csipetnyi fahéj, no meg az a bizonyos medvecukor). Ez a meggyes hűvösség és a mellette megbúvó meleg keletiesség adja a bor illatának varázsát. Kóstolva kerek, érett és szépen beépült tanninok, tökéletes alkohol, ami persze a kis édes érzetet odarakja a borba, egy csöppet semi kilógva abból. Ízében is hozza azt az érdekes kettőséget, ami már az illatában is megjelent, a medvecukros-szilvás világ uralja. Az utóíz hosszú, a lecsengésben is minden a legnagyobb rendben. Komplex, nem túl tömény, játékos bor, talán a legszebb „alap” bikavér,
