Ungerbauer Családi Pincészet
Valamiféle küldetéstudat mozgolódik bennem egyre
inkább, hogy ha már Csongrád megye és csongrádi borvidék, ugyan, mutassuk már meg mi is –nem a világnak, hiszen még NB3-ban játszunk- hanem a hazai mezőnynek, hogy erre is vannak szép borok, érdemes ide jönni, szétnézni, kóstolgatni. Amolyan ismerd és ismertesd meg hazádat érzés.
Valamiért a borvidékről szeret megfeledkezni a szakma. Ennek okai –részben- érthetőek. Alapból van egy ellenállás, vagy lekicsinylés a homoki borokkal szemben, pedig Hamvas Béla már régen megtalálta a megoldást, hogy mit is várhatunk ezektől: „A homoki az egyszerűbb életsebek gyógybora. Ha a korcsmában házsártos és komisz asszonytól meggyötört embert látsz, az homokit iszik. Ha fiatal diák titkos bánattól búskomor, az homokit iszik. Ha borotválatlan arcot látsz, gyűrött ingben, az homokit iszik. Jól teszi. A hegyi bor csak nagy betegségekre való, ha valaki bűnökkel viaskodik, halálos tehetetlenséget akar magában legyőzni.”
Itt van aztán az összefogás hiányának problémája: mostanában elkezdődött a borvidékek régióba történő sorolása, nagyon helyesen egyébként jellege szerint a csongrádi borvidéket a Duna-borrégióhoz csatolták. Apró hiányosság, hogy itt van egy Tisza is. Ésszerűbb lett volna talán Duna-Tisza borrégiónak hívni. Egy szóval több, mégis mennyit jelent az itteni termelőknek. Egyébként kevés a borvidéken a piacképes borászat, még kevesebb a –viszonylag- ismert név: Somodi Sándor neve, talán épp a Pannon Bormíves céh miatt viszonylagosan a köztudatban mozog, de az egyszeri, vagy akár műveltebb borissza sem biztos, hogy ezen kívül több nevet fel tud sorolni. Ezen próbálnék én, szerény eszközeimmel és tudással változtatni. Első lépésként az Ungerbauer családi pincészetet vettem górcső alá.
A családi pincészet vezetője Ungerbauer György, aki első sorban szőlész, egyébként az ország egyik legnagyobb szőlőiskolája épp nála található. A pince és a szőlő gyönyörű helyen van, hatalmas birtok, kis erdővel és nagyon tisztán tartott Tisza-holtággal, méltán lehet büszke rá a tulaj.
A család, illetve annak feje, Ungerbauer György 1980 óta foglalkozik borászattal is. Jelenleg 9 fajtával vannak piacon. A fehérek mind reduktívak, hűtötten erjesztettek, ahogy a rozé is, a vörösek nagyobb ászokhordóban érnek.
A sort egy 2006-os zöldveltelínivel ill. egy sauvignon blanc-val kezdtük. A szőlész, egyébként magát nem borásznak, hanem bortermelőnek tartó gazda valami okból kifolyólag még a piacon tartja a borokat, illetve azokat jelen állapotban piacéretten. Mindkét bor sajnos szétcsúszóban van, gyümölcsösség nincs bennük, valamikor szép életük volt. Tavalyi kóstolási emlékeimben mint már érett és fogyasztandó borokról írtam, most már a lejtőn erősen lefele. Kár.
Harmadikként végre egy friss, 2008-as boron a sor, cserszegi fűszeres. Egész más világ. Ropogós, friss illat, bodzával, citromhéjjal, édes hársfavirággal. Friss korty, élénk savak, egyszerű de nagyon fogyasztható. Erős 4 pont.
Következő borunk egy amolyan helyi kuriózum: Bokrosi muskotály 2008-ból. Hiába kérdeztem, műhelytitok az összetétele, állítólag 4-féle muskotályos fajtából, félédesen. Nagyon szép, egyáltalán nem túlzó muskotályos, szőlővirágos illat. A savak nagyon szépen támasztják a 20g/l cukrot. Abszolút nem vagyok édes, annál még kevésbé félédes szájú, de ez tetszett. Amolyan bevezető bor. 5 pont.
Váltás rozéra: Kékfrankos,
Utolsóként egy 2007-es Cabernet sauvignont kóstoltunk, sajnos ismét visszatért a hiba, mintha nem ment volna végbe az almasavbomlás, vagy tán kis kocsányíz is lenne benne. Ismét csak kár érte. (Egyébként van még Pinot noir és Kékfrankos is, azokat még tavaly kóstoltam, ugyanebből az évjáratból, nem tudom hol tarthatnak, de a frankosra azt írtam, hogy lecsóbor. Az pedig meggyőződésem, hogy a franc-nak van itt helye, nem a testvérnek).
Végül vegyes lett a kép. A friss borok nagyon szépek, a régebbi évjáratokért kár, maximális jó szándékkal és minimális borértéssel úgy gondolom, talán érdemes lenne erre figyelni. A szilikon dugó jó, de messze nem jelenti azt, hogy amiatt a reduktív borok meg tudják őrizni a frissességüket. Szóval, jó, de nagyobb kiegyensúlyozottság, szakmai odafigyelés és óvatos tanácsadás kellene ide. Az összefogás hiánya sajnos nagyon érezhető, nincs igazi verseny sem és az emberek errefele szeretnek bezárkózni, pedig a borvilág egyre nő, a stabil minőséggel egyenesen arányosan. No meg marketingben is nagyon gyenge a vidék, nincs is szem előtt…jó lenne foglalkozni vele, érdemes lenne megtalálni a borvidék helyét is a térképen, ahogy a borok helyét is a piacon. Mert Hamvas Bélának végül csak igaza lehet:
„Ha az ember homoki bort iszik, egészen apró csillagszemecskékkel telik meg, s ezek a szemecskék az ember vérében táncolnak, mint a megelevenedett Tejút.”
