Gál Tibor Leányka 2007
Hamisságok ide, vagy oda, azért ne feledkezzünk meg arról, hogy az egri borvidéknek köszönhetjük kis országunk borászatának egyik legnagyobb jótevőjét. Azt hiszem, ez elvitathatatlan érdem, nem gondolom, hogy van olyan borász ma Magyarországon, aki ne gondolna hálával és köszönettel Gál Tiborra. Ha borász társaságba kerülök, előbb utóbb -még ha említés szintjén is- de előkerül neve, előkerülnek a legendák, adomák, történetek. Mindenki mosolyogva, de elszoruló torokkal emlékszik vissza rá. Ez persze feladatot is ad, nem csak a családnak, hanem a borvidéknek is: az, hogy a múlt évszázad egyik legnagyobb borát egy egri borász készítette, kihívás is egyben. Nehéz és nemes feladat lehet ez, de úgy tűnik, a család érti és érzi ezt, jó úton haladnak, még ha mostanában valahogy kis is kerültek a mainstreamből, pedig hát nagyon szép dolgok akadnak bőséggel ma is, még csak nagyon keresni sem kell, elég nyitott szemmel járni és nyitottnak lenni a régi-új dolgokra. A borról?
Nagy-nagy kedvencem a fajta, még ha sokan nem is veszik észre a benne rejlő hatalmas szépségeket. Ha jó, olyan, mint egy állandóan, mosolyogva hívogató nimfa, folyamatosan kóstolásra hív, mint ahogy Júlia csábítja a maga visszafogottságával szerelmét, semmi nem sok benne, semmi nem túlzó. A bor szép, szőkés-szalmás színnel köszön, már kitöltéskor is látni: érett az alapanyag. Illatában a mély illatok keverednek a frissítő, vegetális, édesen kapros felhangokkal, nem bódító, de nagyon csábító. Ízben is ezt sokszínűséget mutatja, minden a helyén van benne, pont olyan, amilyennek a fajtának lennie kell (vagy legalábbis az én ízlésemnek messzemenőkig tökéletes). A korty nem túl vastag, teljes, talán egy pici luk van a közepén, az ad egy kis hiányérzetet, de abszolút nem zavaró. Utóíze is szépen búcsúzik, a kóstolt ízek hosszan megmaradnak. Szép bor, annak ellenére, hogy a reduktív iskola tanulója, élete teljében van, ár-értékben pedig bajnok. ****
